Írj egy mail címet és szívesen segítek amiben tudok :-)
2010-09-07 16:26:03 dóra:
szia4
NAGYON SOK SZÉPET LATTAM NÁLAD,
én nemrég óta keresztszemezek előtte gobleneztem.
És a biciglizés csodálatos, nemtudom milyenszuper bringátok van de nekem pár km után fáj a senekem. hogy csináljátok vagy van valami párnázott naci ?
én is szeretnék kirándulni tartozni olyan csapatba ami könnyeb turákat szervez szivesen elmennék párszor amenyit az időm engerdne, meg kéne találnia a csoportot aki ilyent szervez. 57 éves vagyok.
A sew and so érdekelne, ha tudnál segíteni hogy lehet onnan rendelni.
2010-04-20 08:55:26 Sofie:
Szia Szandy!
Ne haagudj, most vettem csak észre a bejegyzést... a méterárú bolt neve I love textil, a körúton (Budapesten) van kb 2-3 ilyen bolt, ahol az összes méterárú 300ft/m áron kapható. Nagyon jó anyagok vannak s gyakran változik az árukészlet is, érdemes benézni. Én a Király utca és a Wesselényi utca közötti boltban voltam. Ha a neten rákeresel, akkor találhatsz pár címet is. Remélem tudtam segíteni.
2010-04-10 12:17:54 szandy:
Hello mindenki. a méteráru boltba ne..című bejegyzésedhez írtam, azért írok ittis, nagon szép anyagok, érdekelne h meik boltban vetted:) köszönöm a válaszodat előre is. további szép napot:)
2008-11-14 11:10:15 Ralina:
Sofie, játékra hívlak, nézz be hozzám! :)
2008-10-28 02:16:37 Béki Zsófi:
Szia Sofie! Sajnálattal olvasom soraidat, de drukkolok, hogy tényleg minden jobb legyen. A döntéseteket csak nektek kell elfogadnotok, ha nektek megfelel, mindenkinek meg fog.
Puszi:
Zsófi
2008-08-26 15:22:53 pocomanka:
Nézd már Sofie, hogy széthúzta a hozzászólásom a blogodat????
Töröld ki gyorsan légyszi és nem lesz máskor ilyen türelmetlen:)
Bocsánaaat!!!!
2008-08-15 14:25:31 Pocomanka:
Elegem van,hogy mindig a hosszúk tünnek el. Engem szivat az nlc az már tuti!
Szèp napot Sofie! :-)
2008-07-23 11:55:29 Tündérke:
Szia!
Kukkants be a blogomba, küldtem neked valamit :-)
2008-07-22 21:13:42 pocomanka:
Szia Sofie!!!
Megint letiltott vagy! Az nlc kereső nem talál:(
Ma tudtam végre írni! Neked is köszönöm az érdeklődést, szerencsére túl vagyunk minden ronda dolgon:))
Picurkámmal minden oké. Nekem már csak a munkámat és az elmaradt olvasásokat kell bepótolnom.
Majd belehúzok! :)
Remélem Nálad is minden oké, jó pihit, holnapra jó tekerést:)
Ja,holnap nem leszek, már megint:( Jó éjt!
2008-07-18 17:18:14 katha:
Szia :) Örülök, h te is csatlakoztás a felhíváshoz :)
Jó lett a könyvjelződ! Gratula!
Az üveggolyós dolog pedig ötletes és aranyos!
Szép napot!
Kata
2008-07-01 07:48:15 pocomanka:
Sajnálom Sofie! Igazán sajnálom. Tudom milyen rossz, de ezt sajnos el kell fogadnunk.
Legyen nagyon szép napod, érezd jól magad és kitartást a munkához. :)
2008-06-16 07:45:18 pocomanka:
Jó reggelt Sofie! Kellemes ébredést és hetet kivánok!
2008-06-13 21:24:26 pocomanka:
Szia Sofie! Köszi a biztatást, a kitartáshoz! Szükség volt rá:), de szerencsére végeztem és megyek haza. Szerintem holnap délutánig fel sem ébredek:). Kellemes pihenést kivánok Neked, ha mentek bringázni, akkor érezzétek jól magatokat és majd meséld el:) Szép hétvégét!
Régen született már bejegyzés az olvasményokat illetően... az elmúlt időben kicsit könnyedebb vizekre eveztem. Tündérke ajánlásával elolvastam három Nora Roberts regényt, egy trilógiát: A múlt nyomában, Udvari előadás és a Hódító herceg. Tetszettek, de valami azért hiányzott belőlük... lehet a fordulat a végén, az izgalom... kicsit kiszámíthatóak voltak. Mindenesetre, aki valami laza, szórakoztató, romantikus történetre vágyik, annak tökéletes választás. Épp úgy, mint a Peter Mayle regénye a Bor, mámor, Provance. Így télen különösen kellemes volt képzeletben elutazni a meleg, napos, nyugodt provance-i vidékre.
Egy ismerősöm kért meg, hogy Zsófi lányának készítsek babaköszöntőt. Semmi más kérése nem volt, csak hogy cicás legyen. Zsófi testvérének, Panninak 2006-ban készítettem már egyet. Így végre elkezdtem megint hímezni és nagyon élveztem. Olyannyira, hogy már egy másik hímzéssel is kész vagyok, de az titkos projekt még. És teli vagyok tervekkel a jövőt illetően! :-)
Bizony, megint eltelt egy év és eljött a szülinapom! Párom nagyszerű meglepetésének köszönhetően (pont a napján) Sade koncerten ünnepeltünk :-) Felejthetelen élmény volt, monumentális rendezvény, látványos elemek, Sade gyönyörű hangja (úgy énekelt a koncerten, mint a lemezein)!
A szülinapom nemcsak a koncert miatt sikerült nagyon jól! Itt is köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám és mosolygóssá tette a napom! :-)
Írta: Sofie Hozzászólások:2
Címkék: koncert
Értékelés: 0.00
Milyen lehet a Gemenci erdő teliholdkor? Hogyan mozognak az erdei állatok éjszaka Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejében? Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ szervezésében megrendezésre kerülő éjszakai bakancsos túrán. Pörbölyön megnéztük az erdészeti és vadászati kiállítást, majd kisvasút szállított minket Ásásdunára, ahol megkezdődött a túra és felfedeztük a környéket. Szerencsénk volt, mivel a telihold úgy világított nekünk, mint egy elemlámpa, gyönyörű csillagos ég ragyogott felettünk. Az erdőben megállva hallhattuk a bagylyok huhogását és a sakálok vonyítását. Nagyon izgalmas élmény! Amikor a sétából visszartünk a vonathoz, a szervezők friss házi pogácsával és forralt borral, illetve forró teával vártak minket a hangulatosan, mécsesekkel kivilágított vagonokban. Egyedi élmény, aki teheti látogasson el a következő túrákra!
Az első novemberi "hosszú" hétvégén, a szombati munkanap után indultunk vonattal Szegedre, hogy a Szegedi Jazz Napok szombat esti koncertjén részt vegyünk. Elsőként Mezei Szilárd Septet-et hallgattunk meg, akik inkább a free jazz képviselői. Nekem ez volt az első ilyen élményem... amikor az első öt perc után még mindig azt hittem, hogy csak hangolnak a zenészek....na, akkor jött a meglepetés, hogy ez már a darab....azt hiszem a free jazz-hez még egy kicsit edződnöm kell :-) A Dresch Quartetben a legjobban a cimbalmos játéka tetszett, a Marc Ribot Trioban pedig a 76 éves Henry Grimes vitte a prímet. Mindkét zenekar a modern jazzt képviselte, de már sokkal emészthetőbb formában, nagyon élveztem a késő éjjelig tartó koncertet. Másnap egy kis szegedi séta, városnézés, majd indultunk haza. Azt hiszem maximálisan kihasználtuk ezt a rövidke kis hétvégét.
16. alkalommal rendezték meg idén a Fehér-Vár-Palota teljesítménytúrát, amin én harmadik alkalommal vettem részt. Már mondhatni hagyománnyá vált, hogy ez az év utolsó túrája, amin részt veszünk. Általában az időjárás is kedvező még ilyenkor, idén sem volt másképp. Egy gyönyörű őszi napot töltöttünk el az erdőben, hegyen, völgyben. Mivel ez a túra hivatalosan nincsen meghirdetve a kerékpározóknak (csak gyalogosoknak), így rajtunk kívül nem is nagyon volt más induló. Szeretem ezt a túrát, mert nagyon jó a szervezés, sok az ellenőrzőpont (mivel gyalogosoknak szervezik) és jó az ellátmány, kedvesek a pontőrök. Az útvonal a következő volt: Székesfehérvár, Országalma - Savanyúvíz - Moha Közösségi ház (már évek óta itt kapjuk a legfinomabb citromos teát) - Duzzogó, fürdőrom - Iszkaszentgyörgy, kastély - Szenes - horog (ez a rész nem igazán bringa-barát, mert úgy kell vállon felvinni a bicajokat a sziklákra, de megéri a kilátás) - Csór, Büfé (általában minden túrán, amikor beérünk egy-egy faluba, a helyiek nagyon kedvesek, érdeklődőek...itt is megtaláltuk az emberünket, aki enyhén illuminált állapotban alkudozott a bringákra, szívesen megvette volna Szabiét 30-ért :-))))) még a kocsmából is kihívta az ivócimboráit, hogy megmutassa a "duplaváltós" bringát - "Ilyet még a Reknernél sem látsz b*meg!" és ezt vagy 50-szer elismételte - igazán komikus volt a helyzet :-)))). Csór után a Kilátó hegy felé vetttük az irányt - Meredélyfő - majd a Baglyas (a csúcs előtti EP idén is fincsi spotszelet várt ránk) következett - onnan egy jó kis gurulás az Inotai víztározóhoz (a szokásos banán) - majd innen gurultunk a célig, ahol mosolygós zsíroskenyeret és a teljesítményt igazoló oklevelet és jelvényt vehettük át.
útban a Szenes-horog felé, nem mindenhol lehetett tekerni
mosolygós zsíroskenyér, ennek ellenére sem kegyelmeztünk neki :-)
Az utóbbi egy hónapban két könyvet olvastam. Az egyik Bernhard Schlink Felolvasó című regénye. Úgy kezdtem bele, hogy nem ismertem a történetet, így meglepett a fordulat. Egy kamasz fiú és egy idősebb nő szerelmi kapcsolata bontakozik ki a könyv első felében. Ez a kapcsolat hamar megszakad és évekkel később egy tárgyalóteremben találkoznak. Többet nem árulnék el a történetről. Tetszett. Miután elolvastam, pont vetítette a televízió a könyvből készült filmet. Mint ahogy lenni szokott, maga a könyv sokkal jobban tetszett.
A másik olvasmányom már régóta váratott magára, hisz Ken Follett-től a Katedrálist valamikor 2008-ban olvastam. A folytatásának titulált Az idők végezetéig c. regényt most sikerült elolvasnom. Ez a könyv is egy elképzeld angol kisvárosban, Kingsbridge-ben játszódik, mint az elődje, csak 200 évvel később. Noha a szereplők közül többen a Ketadrálisban megismert figurák leszármazottai a két történet nem függ össze, önállóan is megállják a helyüket. Mindkét könyv nagyon olvasmányos és annak ellenére, hogy meghaladják az 1000 oldalt túl hamar befejeződnek, olvasná még az ember :-)
Írta: Sofie Hozzászólások:2
Címkék: könyv
Értékelés: 0.00
Ajándékba készült egy újabb könyvjelző...ezt kicsit továbbfejlesztettem, a swari gömbön kívül rákerült egy baglyos fityegő is :-) Nagyon tetszik a fém alkatrészekkel való munka, hamarosan egy spéci fogót is beszerzek majd hozzá.
Hétvégén szüreteltünk a Vácikán! Az időjárással nagy szerencsénk volt, mert amíg szedtük a szőlőt, addig a napocska melengette a hátunkat. Délután aztán befelhősödött és este csak úgy szakadt. A hozzáértők szerint jó kis bor lesz a kb 500-600l mustból. Pár kép a hétvégéről:
Nagyon közel állnak a szívemhez Relato Parolin mintái, többek között azért is, mert a hímzős társaim egy ilyen ágyterítővel leptek meg minket az esküvőnkre. Szerintem is nagyon illik ehhez az alkalomhoz. Ezért döntöttem úgy, hogy Csillát és Viktort az esküvőjük alkalmából egy ilyen képpel lepem meg. És ez lett az eredmény:
A könyvolvasás mellett folytatom a kreatívkodást is, csak eddig nem mutathattam. Két hete Ibolyánál levő RR talin sikerült Tündérke segítségével megfejteni a swarovski bogyók titkát, ezek felhasználásával készült három könyvjelző. Kettő közülük kolléganőimnek névnapjára, egy-egy jó kis regénnyel egyetemben.
Én sem hagytam fel a kreatívkodással, de most - míg nem mutathatok sajátot - más tollával ékeskedem :-) Szó szerint, mivel ez Éva legújabb remekműve, ékszere, alkotása. Nekem készült, én pedig örömmel viselem! :-) Már alig várom, hogy a következőt is megmutassam nektek (amint hozzám kerül megteszem!) :-)
Szeptember középn vettünk részt a Tolna 50 teljesítménytúrán a Szekszárdi-domságban. Számomra ez volt az első és valószínűleg az utolsó alkalom is. Na, annyira nem volt szörnyű, de nálam kiérdemelte az év legrosszabban szervezett, szegényes kijelölésű túrája címet. Elképzelhetitek, hét felnőtt ember, akik gyakran túráznak, gyakorlottak a térképolvasásban, illetve még valamennyire ismerősek is a környéken... nos ennek ellenére a kiírt 56.8 km (780 m szint) helyett közel 75 km-t és 1000 m szintet tettek meg eltévedések miatt. Gyönyörű tájakon, nehéz terepviszonyok között, aránylag sok tolós résszel, technikai nehézségekkel, bukással (Zolinak - aki a kezét törte - innen is jobbulást kívánok!), defekttel, de teljesítettük a távot! Az (eredeti) útvonal: Bonyhád - Grábóc - Szálka - Zsibrik - Ófalú - Bonyhád
ez a térképböngészés jellemző volt a társaságra
Széplak, Ó-templom romja - állítólag csodatevő hely, sokan zarándokolnak el ide, mi is időztünk itt egy keveset
Kicsit el vagyok maradva a könyves beszámolóval...még a montenegrói út alatt olvastam ki Jodi Picoult újabb könyvét a Szívtől szívig címűt. Az írónő hozta a formáját, izgalmas, cselekményes olvasmány, ha egy mondatba kellene összefoglalnom, akkor ez lenne: Életben tarhatod a lányod, de csak úgy ha befogadja annak az embernek a szívét, akit a világon a legjobban gyűlölsz.
A következő könyv egy kicsit a múltba repített vissza, amikor még élt a kutyánk, Manda. Konrad Lorenz: Az ember és a kutya c. műve szórakoztató olvasmány, személyes élményeken keresztül mutatja be a gazda és a kutya közötti viszonyt, rengeteg érdekes megfigyeléssel, tudományos tapasztalattal szolgál.
Betty Mahmudi Lányom nélkül soha című könyve megrázó történet egy amerikában élő iráni férfi családjáról, akik két hétre indultak az iráni rokonok meglátogatására, de vissza már nem tértek. Anya és lánya egy idegen ország fogjai lettek, megtapasztalták, hogy abban az országban a nőket akarattalan tárgynak tekintik. Végül Betty találkozik egy jóakaróval, aki segít neki a szökésben...
Írta: Sofie Hozzászólások:0
Címkék: könyv
Értékelés: 0.00
Azt hiszem joggal nevezhetjük a Pilisi Tekerőt az év egyik legjobb teljesítménytúrájának. A gyönyörű táj mellett az ellenőrzőpontokon teljesítendő feladatok is fokozták a túra élményét. Négy táv közül lehetett választani, mi természetesen az extrém kalandos, 70 km-es távot választottuk. Csapatot is alkottunk, 5-en indultunk a szokásos társaságból (Kutyaütők néven, ami már nem újkeletű, jópár éve annak, hogy Zsuzskáék először használták ezt a nevet).
Kutyaütők
A túra Szentendréről a Czóbel parkból indult. Meglepően sokan gyűltek össze, valószínűleg köszönhető volt ez annak, hogy voltak rövidebb (családi) távok, valamint a parkban egész napos programokkal készültek. A rajt előtt közös (igazán vicces) bemelegítő torna volt, majd a távokat kis különbséggel rajtoltatták. Kicsit furcsáltuk, hogy a szöveges itiner mellé nem kaptunk térképet, de később kiderült, hogy a nagyon alapos jelölésnek köszönhetően lehetetlen lett volna eltévedni, egyszer sem kellett az itinert elővenni. Az első ellenőrző pont a Vizes 8 sportpályán volt, ahol kerékpáros ügyességi pályán kellett végigtekerni. Onnan az Omszki tó sétányához mentünk, ahol a 2. EP-n is kerékpáros ügyességi feladat volt (itt a fiúk az ügyességi játékok közé már bevették az egy-egy pohár sör elfogyasztását is :-) ). A 3. állomás a pomázi Művelődési ház előtt volt, ahol floorballozni lehetett, Zoli jóvoltából még plusz ponthoz is jutott a csapat. Eddig a terep nem volt rázós, nagyrészt aszfalton vitt az utunk. Majd elérkeztünk egy jó kis 20%-os (!) emelkedőhöz....semmi gond, felkűzdöttük magunkat :-) A túrakiírásból hiányzott, hogy a 70 km-en mennyi szintet kell megtenni, így nem igazán tudtuk, mire számathatunk...pontosabban, mi arra számítottunk, hogy 70 km kellemes tekerés és light-os feladatok.... tévedtünk.
20% és onnan az utca aljából kellett jönni
Ahogy feljöttünk az emelkedőn, már kis is jutottunk Pomázról, köves terep út következett Csobánkáig. A szervezők úgy tervezték meg az útvonalat, hogy pár tolós rész is belekerült. A 4. EP-n, a csobánkai sportpályán kipróbálhattuk a fordítottkormányos kempinget, valamint Gépész még a kapura is célbadobott. Majd újra aszfaltos és terepes tekerés után a következő állomáson a íjászattal ismerkedhettünk meg. Innen már az igazi Pilisben tekerhettünk, elhagyva a Pap rétet, sok-sok izzasztó emelkedő és egy kellemes lejtő után megérkeztünk Tahitótfaluba, majd onnan az utolsó (egyben legizgalmasabb) ellenőrzőpontra, a Bodor Majorba. Itt rögtön egy halom feladatot kellett megcsinálni: bekötött szemmel koszorút kardélre hányni, patkóval célbadobni, célbalőni (előtte kúszni-mászni a porban, úgyhogy ezt a feladatot átengedtük a fiúknak:-) ), majd következett a sífutás csapatban. Ez volt a legviccesebb. Két kb 10 cm széles lécen elhelyeztek 4-4 pántot, amibe a csapattagok a lábukat helyezték. A "sílécekkel" kellett megtenni egy rövid távot, megkerülni a bólyát és vissza. A játékot az tette még izgalmasabbá, hogy egy másik csapattal versenyeztünk.
voltak vicces pillanatok :-)
És ezek után a csúcs az volt, hogy a Kalandparkot is kipróbálhattuk, régi álmom teljesült ezzel (bár az nem volt az álomban, hogy előtte 60 km-t és 900 m szintet fogok tekerni). Kaptunk bukósisakot és beülőt, aztán indult a mandula! :-)
Nagyon tetszett, szívesen ellátogatok máskor is ilyen Kalandparkba! Miután sikeresen teljesítette a csapat a pályát (Szabi feláldozta magát és fotózott minket), továbbindultunk a cél felé. A szintet és a táv nagyját már megtettük, egy kellemes 10 km várt még ránk a dunaparton. Összességében nagyon jó kis túra volt, ha tehetjük, jövőre újra megyünk!
"Montenegró a magyar túrista tudatában egy alvó Csipkerózsika. Ebben a kis balkáni országban a kultúrák, a nyelvek és a színes természeti látnivalók sokasága alakítja ki a tájak és a lakosság változatos képét." - olvashatjuk az útikönyvben és hogy ez az állítás mennyire igaz, mi is megtapasztaltuk. De kezdem az elején... augusztus 19.-én, pénteken indultunk a Keleti pályaudvarról (13 órakor) vonattal. A hálókocsit egy kedves magyar vasutas családdal osztottuk meg. A hivatalos 19 órás vonatút - a főleg szerbiában összeszedett állásidők miatt - közel 23 órásra duzzadt, de a körülményekhez képest kellemesen telt. Szombat hajnaltól már gyönyörű tájon, nagy hegyek, tiszta vízű patakok között, számtalan alagúton keresztül suhantunk.
Szerbiában ért minket az első meglepetés, miszerint párom személyi igazolványa 3 nap múlva lejár (!). Sajnos ezt az utazás előtt elmulasztottuk ellenőrizni :-( Nagy szerencsénk volt, hogy a határőr átengedett minket, hiszen vissza is fordíthatott volna. Viszont így egy kicsit a nyaralás programján kellett változtatnunk és beütemezni egy fővárosi látogatást a Magyar Nagykövetségen. Szombat dél körül értünk Barba, a tengerparti városba. Mivel a MÁV nemzetközi jegypénztárban csak az odafelé útra tudtam megvenni a jegyet, így az első dolog, amit terveztünk, hogy megváltjuk visszafele útra a menetjegyet. Itt ért minket a második meglepetés, miszerint csak aznap, a vonat indulása előtt lehet megvenni a jegyet, mert akkor látják, hogy mennyi szabad hely van (a számítástechnika világában!). Kicsit csökkentette az esélyeinket, hogy mi visszafelé nem Barban, hanem később a hegyekben, Mojkovacban fogunk felszállni, de úgy voltunk vele, valahogy csak hazajutunk. Nem szerettük volna elrontani felesleges idegeskedéssel a nyaralást, inkább elindultunk, hogy megtaláljuk az előre lefoglalt szállásunkat. Lepakoltuk a hátizsákokat, felfrissítettük magunkat, majd elindultunk, hogy felfedezzük Bar városát. Egy tipikus tengerparti település, sok-sok nemrég épült szállodával, köves parttal, bérelhető napernyőkkel, kánikulával....ebből is látszik, hogy nem vagyunk pancsolós, a napon aszalódó túristák, de úgy gondoltunk 2 napot ezen a környéken is eltöltünk, lássuk az ország ezen arcát is. Természetesen az esti naplemente sem maradhatott ki. :-)
Másnapra két program közül választhattunk, vagy a tengeren teszünk egy kis hajókirándulást, érintve két nagyszerű strandot is, vagy megnézzük a Shkodrai tavat, mely az utolsó édesvízi mocsarak egyike, a Balkán legnagyobb tava. Kitalálhatjátok, melyik nyert :-) persze, hogy az utóbbi :-) Barból vonattal közelítettük meg a tavat, Virpazarban kellett leszállni. Egy kis halászfalú méretű falucskát kell elképzelni a tó partján, mely nagyrészt a turizmusra épít. Mi egy kisebb halászhajót választottunk, a Miliza-t, amely csak 7 túristát vitt ki a tóra és a kapitányon kívül két kislány kalauzolt minket (szokatlanul jó angoltudással). Így kezdődött a közel két órás program, mely során sajnos nem láttunk pelikánokat, de megbizonyosodhattunk a gazdag vízimadár-világról (több, mint 270 madárfaj fészkel itt), élvezhettük a látványt, a tiszta levegőt és még fürödhettünk is a kristálytiszta vízben.
Bal oldalt látszik a kis csatorna, amin keresztül a hajónk megközelítette a tavat
A hajókirándulás után még elfogyasztottunk egy bőséges ebédet Virpazarban, majd visszavonatoztunk Barba. Volt még időnk sétálni egyet a tengerparton, naplementét nézni, megmártózni a tengerben is (bár nekem a sós víz annyira nem jön be, főleg a simogatóan selymes Shkodrai tó vize után). Este összepakoltunk mindent, hogy hétfő reggel elérjük a fővárosba, Podgoricába menő korai vonatot. A Magyar Nagykövetségen nagyon készségesek voltak, mindössze egy igazolványképet kellett csináltatni és bő fél órán belül a kezünkben tarthattük az új útlevelet, taxit is hívtak, így pont elértük a 10 órás vonatot, amely a hegyekbe vitt minket. Végre a hegyek! Itt egy kicsit elviselhetőbb is volt a tengerparti 35-38 fokos hőség. Podgoricából Mojkovacig utaztunk, ahonnan tömegközlekedés nem lévén, taxival vitettük magunkat Zabljakba. Igaz a két település 78 km távolságra van egymástól, de ennek ellenére a taxival való közlekedés megszokott, sok túrista választja ezt a megoldást (a taxisofőrök örömére :-) ). Slobo, a sofőrünk (aki valószínű Walter Matthau ikertestvére) természetesen csak szerbül beszélt, de azon folyamatosan (kivéve, mikor cigizett - igen, a kocsiban is!), több-kevesebb sikerrel meg is értettük egymást. "Előre gyakoroljuk a gesztikulációk széles skáláját; nehezen megszerzett nyelvtudásunkat pedig nyugodtan otthon hagyhatjuk!" - egy újabb idézet az útikönyvből, amit olvasva először mosolyog az ember, utána már nem nagyon, mikor kiderül mennyire igaz :-) Zabljak a Durmitor Nemzeti Parkban található, mely az "Európa könnye" néven is emlegetett Tara folyó 1300 m mély kanyonja miatt tett szert világhírre. Útban a szállás felé Slobo is megállt a Durdevica Tara hídnál, hogy pár képet készítsünk. Persze mi már tudtuk, hogy hamarosan visszatérünk a folyóhoz és majd közelebbről is láthatjuk.
Tara
Zabljak mellett Razvrsje-ben Miso kempingjében foglaltunk apartmant, mert 5 éve Szabi már járt itt és tetszett neki a hely. Mindenkinek csak ajánlani tudom, tiszta, szép, kényelmes szobákat lehet bérelni teljesen korrekt áron (10 EUR/fő). Miután lecuccoltunk lesétáltunk a városba, hogy feltöltsük a hűtőt 3 napi élelemmel. Az első hegyekben töltött napukra egy könnyű, bemelegítő kirándulást terveztünk. Elsétáltunk a Felete tóig (Crno jezero), majd onnan egy körutat téve még két másik kisebb tavat (Barno jezero, Zminje jezero) is megnéztünk. A tavat sziklás hegycsúcsok övezik, a kánikulához képest elég hideg a vize, de Szabi ennek ellenére megmártózott benne.
Fekete tó (Crno jezero)
A Fekete tó partjáról már látszott a másnapi célpontunk, a három hegycsúcs közül a jobb oldalin az egyik csúcs. Innen igencsak messzinek látszik, Montenegró legmagasabb hegycsúcsa, a 2523 m magas Bobotov Kuk. Ez a Rysi és a Kriván után a legmagasabb pont, ahova felmásztunk.
Mivel tudtuk, hogy egésznapos túra előtt állunk, ezért már 6 órakor elindultunk a szállásról (1544 m). Utunk újra a Fekete tó (1434 m) partján vezetett. Gyönyörű tiszta idő volt, örültünk, hogy még a nagy meleg előtt az út egy részét megtehetjük. Úgy számoltuk, hogy a csúcsot 6 óra mászás után, dél körül fogjuk elérni. A táj elég változatos, az elején puha aljú fenyőérdőkben vitt az út, majd ahogy csökkent a fák magassága, úgy nőtt az aljzat kövessége.
A magyar hegyekhez és a Tátrához szokott túristának furcsa lehet a túristautak jelölése, nincsen lépten nyomon kitáblázva, külön színekkel jelölve az út. Általában csak egy piros kör, fehér belsővel jelöli, hogy jó helyen járunk.
jó az irány
Ez az utunk abban is különbözött a többitől, hogy itt nem csak egy szintet kellett legyőzni, hanem folyamatosan mentünk fel és le, másztunk fel és le kissebb hegyekről, ami jócskán megdobta a végén a szintet. Gyönyörű sziklás helyken mentünk, egyszercsak egy nagy fennsíkra érkeztünk, ahol lovak legeltek, majd később a gazdájuk birkanyáját is megpillanthattuk. Mesebeli a táj. Kevés túrázóval találkozunk, mivel a többiek általában a Sedlo nyereg felöl közelítik meg a Bobotov Kuk-ot (ugyanis onnan kb 2/3 ennyi idő alatt fel lehet jutni).
Túránkat folytatva a Meded csipkés vonulata mellett haladtunk el, melyet ha legközelebb jövünk, mindenképpen meg kell hódítani.
Meded
Közel 4 órás gyaloglás után megpillanthattuk végre célunkat, a Bobotov Kuk-ot, csalóka a kép, innen még 2 órás mászás következett.
Bobotov Kuk
visszafelé tekintve, ahonnan jöttünk
útban a csúcs felé
együtt a csúcson!
5:31 perces mászás és 1255 m szint megtétele után elértük Montenegró legmagasabb csúcsát, a Bobotov Kuk-ot. Páratlan élmény teljesíteni egy ilyen kihívást! A csúcson egy szegedi csapattal találkoztunk, fotózkodtunk, bejegyzést hagytunk a csúcskönyvben, gondoskodtunk az energiabevitelről, majd fél óra után elkezdtük az ereszkedést. A visszautat úgy terveztük, hogy meglátogatunk még egy jégbarlangot is és egy kört téve jutunk majd vissza a szállásra. Így egy kis ereszkedés után megint kb. 300 m-es szint legyőzése után jutottunk el a Ledena pecina jégbarlangba. A barlangba a hóban jól kialakított lépcsőn jutottunk le, azonban vigyázni kellett, mert a hó és a jég is nagyon csúszott. A barlang nem túl hosszú, nem túl mély és viszonylag széles a szája, így a fényviszonyok jók voltak, nem kellett lámpát használni. Érdekes, hogy ilyen kialakítás mellett milyen jól megmaradt a jég.
Ledena pecina
A barlangtól már nagyrészt ereszkedés következett. A nagy meleg miatt a hegyi patakok, vízvételi lehetőségek nagyrészt ki voltak száradva, így az út végére már kifogytunk a vízből. A Fekete tónál levő kis patakból oltottuk szomjunkat. Összegezve felejthetetlen nap állt mögöttünk, egy vad tájat ismerhettünk meg és megint tágíthattuk egy picit a korlátainkat. Összesen a 12 óra menetidő alatt 1667 m szintet teljesítettünk.
Másnapra egy kicsit pihenősebb programunk volt, raftingra készültünk a Tara folyón. A kempingbe jöttek értünk (és még két francia lányért), kisbusszal gyűjtötték össze az embereket a különféle helyekről. A Durdevica Tara melletti rafting központba szállítottak minket, ahol átültünk egy Transporterbe, tetején szállítva a gumicsónakokat. Rövid utazás után Spalvisténél elértük a közúthoz legközelebb eső partot, beöltöztünk mellényeinkbe, felvettük sisakjainkat és már vízen is voltunk. A nagy meleg miatt a Tara vízszintje/vízsebessége jóval az átlag alatt volt, de így is szép sebességgel haladtunk át a zúgókon. Volt lehetőségünk a fotózásra is, de csak a nyugodtabb részeken.
Durdevica Tara alúlról
kristálytiszta és jéghideg víz
A raftingos mókának Orasacnál szakadt vége, ahol újra kiemeltük a csónakokat, beültünk a kisbuszba és már vittek is vissza minket a központba, ahol fenséges hal és bárány étkek vártak ránk. A bőséges és finom ebéd után mindenkit visszavitt a kisbusz a szállásra.
Elérkezett az utolsó napunk is Montenegróban, amit még a lehetőségekhez képest kihasználtunk. Slobóval (az ideúton megismert sofőrünkkel) indultunk vissza Mojkovac irányába, de még nem a vonatállomáshoz. Megbeszéltük vele, hogy a Mojkovactól pár km-re fekvő Biográdi Hegység Nemzeti Parkba is elvisz minket és két óra szabadprogram után kivisz minket az állomásra. Ez abból a szempontból is praktikus megoldás volt, hogy a nehéz túrazsákjaink a kocsijában maradhattak, míg mi körbesétáltuk a tavat (Biográdi tó). A nemzeti park arról híres, hogy Európa utolsó őserdőjét fedezheti fel az ember. Igaz mi csak a tavat jártuk körbe, de a tájból így is kaptunk kóstolót. A nagy szárazság ellenére is voltak csörgedező patakok, sűrű növényzet, hatalmas lapulevelek. Kár lett volna kihagyni!
A hazaút viszontagságairól csak röviden írnék....este 10 órakor indult volna a vonatunk Mojkovacból, de egy erdőtűz miatt 2,5 órát késett. Fekvőkocsiba helyjegyünk nem volt, így biztosra vettük, hogy nem lesz túl kényelmes a hazaút, de arra álmomban sem gondoltam, hogy még ülőhely sem lesz a vonaton! Így 11 órán keresztül a folyosón a túrazsákon ülve próbáltunk aludni. Ez volt a legrosszabb része az egész útnak. Majd Novi Sad állomáson végre le tudtunk ülni. Szabadkán átszálltunk a magyar, tiszta, légkonidis vonatra, kész megváltás volt. Szóval a visszautat leszámítva nagyon jól éreztük magunkat, egy egyedülálló természeti kincsekkel büszkélkedhető országot ismertem meg Montenegróban. Nem mondom, hogy jövőre, de egyszer még valamikor biztos visszatérünk!
Visszaértünk a nyaralásból, elkézdődtek a munkás hétköznapok. Hamarosan jövök a beszámolókkal (nyaralás + 2 újabb könyvélmény), de addig is egy idézet, amit Zsuzsa blogjában találtam és nagyon megtetszett:
„Akik alkotnak valamit, azok boldogok; akik csak fogyasztanak, de semmit sem teremtenek, azok unatkoznak.” William Ralph Inge
És ehhez még hozzátartozik, hogy egy szerdai mini RR tali után buzog bennem a tettvágy, hogy újra kreatívkodjak a nyári szünet után :-)
A nyár egyik legjobban sikerült bringás túráján voltunk a múlt hétvégén a Vértesben. Megint szép számmal gyűltünk össze a csapatból (8+1 - ugyanis Zsolti már az indulásnál különvált). Két külön távon teljesítettünk, a társaság egyik fele a 45 km-t, a másik fele a 75 km-t választotta. 3 km híján a rövid táv a hosszú távval együtt ment, így a csapat is szinte végig egyben tudott tekerni. Az útvonal: Gánt - Géza pihenő - Csákberény - Szentegyházi-hegy - Kató-hegy - Kálmán-nyiladék - Pusztavám - Nána-puszta - Volt XXIII. akna - Cica-homok - Templom-domb - Mindszentpuszta - Sámolyi bükk - itt vált ketté a két táv. A rövid így folytatódott: Köles-völgy - Kendezáztató - Gánt. A hosszú távon a fiúk tettek mégegy szép kis kitérőt Csákvár felé. A terep elég változatos volt, ami nem annyira tetszett az a sok homokos szakasz, ami igen megnehezítette a haladást. A szervezőkkel elégedettek voltunk, az útvonalat nagyon jól kijelölték (szalaggal), nem is tévedtünk el, csak egyszer mentünk másik úton :-) Amíg a hosszútávos fiúkra vártunk jóllaktunk virsliből (ez is az ellátás része volt) és megkóstoltuk a helyi fagyit is, valamint pihentünk az árnyékos parkban a füvön. Mindent összevetve nagyon jó kis túra volt, mind a társaság, mind a helyszín miatt!
Csernus Imrétől eddig két könyvet olvastam el, a Nő és a Férfi c. műveit. Mindkettő hatással volt rám, a Drogmánál is erre számítottam, de nem így lett. Valószínű a téma miatt, ami az én életemet - szerencsére - sosem befolyásolta. Ettől függetlenül - aki szereti Csernus stílusát annak - ajánlom elolvasásra. Két idézetet jegyeznék meg a könyvből:
"Olvastam egy könyvet, Az üres tükör a címe. Egy holland pasi írta, Jan Willem van de Wetering, aki kiment Japánba a második világháború után. Érdekelte a zen-buddhizmus. Felvették egy kolostorba, majd röviddel bekerülése után megkérdezte a Mestertől: -Mondd, hogy kell elérni gyorsan a kiegyensúlyozottságot, erőt, önbizalmat? A Mester ránézett és azt mondta: - Tudod, elmondhatom neked. De ez olyan, mintha nekem lenne a kezemben egy kancsó, benne forró tea. Te teát szeretnél inni, de nincsen csészéd. Én beleöntöm a markodba, de a forró tea egyrészt megéget, másrészt kifolyik az ujjaid közül! Keress előbb csészét, vagy csinálj magadból csészét, akkor majd teázunk!"
"Az önismerettel gyakorlatilag a rugalmasságot fejlesztjük, amellyel ön (mint egy fa) a saját viharaiban nem fog eltörni, hanem túlél."
Írta: Sofie Hozzászólások:1
Címkék: könyv
Értékelés: 0.00
(Az elkövetkező pár bejegyzés időzítetten jelenik meg, mivel egy hétig megint nem leszek gépközelben. :-) )
Idén újra részt tudtunk venni az Éjszakai Demeter montis túrán. A két évvel ezelőtti létszámot bőven meghaladtuk, 28 lelkes kerekező gyűlt össze Dunakömlődön 9 órakor a Plébánián. A csapatban nagy számban képviseltették magukat a szekszárdiak (akik a Plébánia kertjében sátoroztak), paksiak és kis számban a budapestiek, illetve veszprémiek. Egy túratárs beszámolójából idéznék, annyira tetszett a megfogalmazása:
"Éjszakai túra mint egy film, így lehet elképzelni. Főszereplő az éjszaka, mellékszereplő akik éjszaka az alvás helyett a kerekezést választották. Filmproducer a Demeter egyesület, egyértelmű sikeres volt a túra. Filmrendező Zsuzsa és Béla végig tartották a frontot. Pedig volt egy pár dolog ami nem lett betervezve. Láncszakadás, kisebb eltévedés, egy pár esés, váltópapucs letörése a bicóról. Világosító a hold és a csillagok voltak és extra erős lámpák ...Kellékes jól végezte a dolgát, volt sár, kukoricatábla, híd, homok. Jelmeztervező központi eleme a kukás mellény, csak úgy ragyogtunk..." A túra végén (kb éjjel 2 órakor) a Plébánián vendégül láttak minket hagymás zsíroskenyérrel, illetve kitűzőt és oklevelet is kaptak a teljesítők. A táv: 26,4 km (+10 km) és az útvonal megtekinthető.
Yola 60. születésnapjára készült ez a csoda takaró, Macsi és Ibolya kitartó munkáját dícséri az elkészült mű. Itt is nagyon boldog születésnapot kívánok!
Az idei nyarunkat a hegyek jellemzik, nemrég voltunk Salzkammergutban, majd utána meglátogattuk egy hétre régi barátunkat a Magas-Tátrát is! Poprádban volt a szállásunk, onnan csillagtúráztunk nap mint nap. Ez volt az első olyan igazi vasutas nyaralásunk, a Tátrába és csillagtúrázni is minden nap vonattal mentünk. Ilyen szempontból Poprád tökéletes választás volt, mind a Magas Tátra felé, mind a Szlovák Paradicsomba rendszeresen indultak vonatok. Már itthon kigyűjtöttem a menetrendi információkat (erre a legalkalmasabb a német vasút honlapja, állítólag a MÁV nemzetközi tudakozóban is azt használják), így a napi túrák tervezésénél ez nem jelentett gondot. Az időjárás miatt kicsit aggódtunk, mivel az utazás előtt itthon 2 hete folyamatosan esett az eső és lassacskán őszi időjárás kezdett eluralkodni. Az első két napban ott is esett, ködben álltak a hegyek, de szerencsére ez nem szegte kedvünk. Az első nap bevásároltunk, megismerkedtünk Poprád belvárosával (az egyetlen sétálóutcán vagy négyszer végigmentünk, amíg a túrista információt kerestük (sajnos sikertelenül)). Majd a Csorba tóhoz (Strbske Pleso) is elvonatoztunk. Sajnos a tóból és a mögötte magasodó hegyekből Szabi az első két nap nem sokat látott, összehasonlítás végett előtte-utána fotó :-)
Csorba tó (1. nap)
Csorba tó (4. nap)
Második napra olyan programot választottunk, ahol nem annyira számít a messze-láthatóság és így is úgy is vizes (akár esik, akár nem). A Tarpataki-vízesésekhez kirándultunk. A túra Ótátrafüredről (Stary Smokovec) indul és az utikönyv szerint "igénytelen séta kis szintkülönbséggel". Na, ezt a fél mondatot aznap nagyon sokszor emlegettük. A több napos eső után a bokáig érő dagonyás sáros, köves útra nem éppen ez volt a legmegfelelőbb meghatározás. :-) A zöld jelzésű ösvényen indulva felmentünk a Tarajkára, ami a könnyű elérhetőségének köszönhetően az egyik legforgalmasabb sétányok egyike (a rossz idő ellenére is rengetegen voltak). A Nagy-Tarpataki völgybe a piros jelzés vezet, amely a tátrai túrista-főútvonal része. A Tarpataki vízesések a Tártába látogató túristák leggyakoribb célpontja (valószínű a könnyű elérhetőség, igénytelen séta miatt), többlépcsős és összetett vízesésrendszert alkotnak.
Tarpataki vízesések
Harmadnapra elállt az eső és a napocska is végre kikandikált a felhők mögül. Erre a napra a Szlovák Paradicsomba látogattunk, megnéztük a Tamásfalvi kilátót és a Hernád áttörést. Poprádról Spisske Tomasovcebe vonatoztunk, onnan pedig a zöld jelzésen másztunk fel a Tamásfalvi kilátó bérceihez.
Tamásfalvi kilátó (a kiránduláshoz ideális idő volt, de a fotózáshoz nem kifejezetten)
A kilátóból leereszkedtünk a völgybe és a Cingov-tól a Hernád mellett túráztunk egészen Podlesokig. Az útvonal nagyon kalandos, sok helyen a sziklák oldalába épített vasrácsok és láncok segítségével kell haladni. Azt hiszem a Szlovák Paradicsom egyik kötelező túrája.
Annak ellenére, hogy nem kellett nagy szintkülönbségeket legyőzni (kb 550 m szint) a közel 20 km-es túra alatt kellőképpen elfáradtunk, így másnapra (4. nap) pihenősebb útvonalat terveztünk. Elvonatoztunk újra a Csorba tóhoz, hogy immár szép időben is lássa Szabi (ekkor készült a fenti fotó). Kis sétát tettünk a tó körül (a jó idő miatt érezhetően megnőtt a túristák száma, a vonatra sokan fel sem fértek már), majd átmentünk Tátra Lomnicra. Tervbe volt véve, hogy felvonózunk a Lomnici csúcsra, de a hatalmas tömeg és a felhőbe burkolózott csúcsok újratervezésre késztettek minket. (A felvonóra előre, online lehet jegyet foglalni, de nagyon rizikós, hogy éppen akkor milyen az idő, egyáltalán lát-e bármit is a túrista fenntről az igen csak borsós felvonójegy áráért cserébe.) Így a kilátó helyett beültünk a vasútállomás régi épületében kialakított étterembe, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Nem egy első soztályú hely, oda járnak a szlovák munkások is, tiszta, van magyar étlap és nagyon finoman főznek! Annyira, hogy 6. nap is ide jöttünk ebédre.
Amikor szóba került a tátrai nyaralás, az első gondolatom a Kriván csúcshódítása volt. Ez a hegy a Tátra egyik leghíresebb kilátóhegye, a szlovákok szimbóluma, nemzeti hegye és zarándokhelye. Nevét görbe, ferde, megdölt alakjáról kapta. (Érdekesség, hogy egy nemzeti szavazás eredményeképpen a szlovák 1,2 és 5 cent hátoldalára is a Kriván került.) Szóval, mindenképpen szerettem volna megcsinálni ezt a túrát, ha az időjárás is kegyes hozzánk. És kegyes volt! Az ötödik napon volt a legszebb időnk. Korán kellett indulni (5:30-as busszal mentünk a 6:06-os vonathoz), hogy időben a Csotba tóhoz érjünk. Amikor a túrát terveztem a neten a legtöbb beszámoló a Tri studinsky-t jelölte meg kiinduló pontnak a Kriván meghódításához. Ez azoknak ideális, akik kocsival érkeznek (van ott egy nagy parkoló), a vonatot választóknak viszont a Csorba tó (1350 m) a legpraktikusabb. Onnan a piros jelzésen egy könnyed 70 perces sétával érjük el a kék jelzést, ahonnan már egy vékonyabb, sziklásabb ösvényen haladhatunk.
innen kezdődik az emelkedő
Újabb 2,5 óra után érjük el a Tri studinskytől érkező utat, ahonnan egy 45 perces sziklás kapaszkodó után meghódítjuk a csúcsot!
egy idő után a fenyők is "összemennek" és ott a távolban a csúcs
ahol az utak találkoznak
nemsokára a gerincen
a csúcson, megcsináltuk! 2494 m (kicsit még felhőben)
tisztul a kilátás:-)
Nagyon felemelő érzés ott fent lenni. Nem volt annyira nehéz és megerőltető, mint két éve a lengyel oldalról a Rysi, de ezt sem hagytam volna ki semmi pénzért sem. Nincs is kellemesebb érzés, mint amikor az ember a kitűzött célt eléri! :-)
A hatodik nap pihenéssel telt, kialudtuk magunkat, majd Tátra Lomnicon sétáltunk, ebédeltünk. A hetedik és egyben utolsó napunkat is aktívan tölthettük el, hisz a vonatunk, csak délután fél 5-kor indult. Reggel már a nagy hátizsákokkal jöttünk el a szállásról és a vasútállomáson levő csomagmegörzőben hagytuk őket. Mi pedig elvonatoztunk a Poprádi tóig, vagyis az állomásig, ahonnan egy órás sétával elértük a tavat.
útban a Poprási tó felé
Poprádi tó
A tó mellett található a Tátra Szimbólikus temetője, melyet 1936-ban létesített a Nemzeti Park, ezzel emlékhelyet állítva a Tátrában hegyi balesetben elhunytaknak.
"A holtak emlékére, az élők figyelmeztetésére."
A temetőben 278 emléktábla található 412 áldozat nevével, valamint 56 faragott, festett fa keresztet állítottak fel. Megkapó hely, azt hiszem még jobban belevésődik az emberbe, hogy tisztelje a hegyeket és kétszer is gondoljon meg minden lépést.
A Poprádi tótól vezet fel a Rysire is egy út, ami ebbe a nyaralásba nem fért bele, de majd egy következő alkalommal a szlovák oldalról is megnézzük a csúcsunkat :-) Utunkat folytatva egy órás sétával elértük a Csorba tavat, ahol búcsút vettünk a Magas Tátrától. Egy biztos, pár éven belül megint visszatérünk, mivel bőven van még mit felfedezni.
Még mindig imádom a kis e-könyv olvasómat, neki köszönhetően falom a könyveket. Az utóbbi kettőt egy azon írónőtől olvastam, méghozzá a Nővérem huga szerzőjétől, Jodi Picoulttól. Az Elrabolt az apám című művében a szokásos Picoult stílussal találkozunk, ahol az egyes szereplők gondolataiból, szemszögéből látjuk a történetet. A cím mindent elárul, a főszereplőt gyermekkorában elrabolta az apja és erre 24 évig nem derült fény. Most egyszerre kell megküzdenie a gondolattal, hogy ki is ő valójában, az apjával, aki börtönben várja a tárgyalást, az édesanyjával, akiről azt hitte meghalt. És az eseményekkel csak úgy sodródik az olvasó, a végéről inkább nem árulok el semmit.
Picoult a Tizenkilenc perc c. könyvével kényes témákat feszeget: az iskolai erőszakot. 17 éves Peter, akit kiskora óta érik attrocitások az iskolában, kezébe veszi a dolgok (és a fegyver) irányítását, besétál a középsikolábaés 19 perc alatt megöl 10 diákot és megsebesít egy csomó másikat. Persze semmi sem olyan egyszerű, mint aminek látszik. A nyomozás és a tárgyalás folyama mellett megismerhetjük az előzményeket is és szép lassan kirajzolódik, hogy mi vezetett el az ámokfutásig.
"Picoult itt-ott utal arra, hogy bármelyik normális családban bekattanhat valaki, bármikor pokollá válhat az életünk, pedig nem is gondolnánk. De nem ítélkezik, nem vonja le a tanulságot, azt az olvasóra hagyja. Valahogy meglepően jól nyúl ezekhez a kényes témákhoz és nem lesz belőlük melodráma, vagy filozófiai mélység. Olvasmányos és elgondolkodtató tud lenni." (forrás)
Írta: Sofie Hozzászólások:0
Címkék: könyv
Értékelés: 0.00
Már 2008. augusztusában tudtam, hogy ide vissza fogok térni...és idén lehetőségünk is nyílt rá, hogy újra 4 napot Salzkammergut térségében töltsünk. Az egyik ok a Salzkammergut Trophy, Ausztria legnagyobb montis versenye, amin a fiúk idén megmérettették magukat (illetve csak Szabi, mert Péter egy szerencsétlen baleset miatt nem ülhet az idei szezonban kétkerékre:-( ). Pénteken indultunk Andi barátnőmékkel és 9 éves keresztfiúkkal (+4 bringa). Mivel a verseny előtt csak 3-4 hónappal foglaltunk szállást, már nem nagyon válogathattunk. Ettől függetlenül nagyon jó szállást kaptunk Obertraumban egy holland házaspárnál. És az külön szerencse, hogy egyedül Szabi távján (C-73,6 km és 2.446 m szint) indulóknak itt is volt a rajt!
A pénteki utazás zökkenőmentes volt, este még a versenykönypontban, Bad Goisern-ben átvettük a rajtszámot, összefutottunk a magyar ismerősökkel. Ausztria ezen részén egyébként is sok a kerékpáros, de a Trophy előestéjén nyüzsögtek, szinte tapintani lehetett az izgalmat. Mi is teljesen felvillanyozódtunk :-)
Szombaton ragyogó napsütésre ébredtünk, tökéletes idő a tekerésre! Természetesen mi is bringára pattantunk. Szabit "leadtuk" a rajtnál, mi pedig előretekertünk, hogy ideális helyet keressünk a szurkolásnak. Köszönhető a pálya vonalának és a helyismeretünknek, két helyen is tudtuk bíztatni, aminek nagyon örült :-) Rengeteg induló volt, a Trophy-n hat távon lehet teljesíteni, az extrémtől kezdve (211,3 km és 7049 m szint) a Fun távig (22,1 km és 688 m szint) összesen 4600 résztvevővel. Nagyon élveztük a szurkolást, jó volt látni, hogy mennyire feldobja a versenyzőket! Szinte kedvünk támadt volna nekünk is indulni (na persze max csak valami rövid távon). Szabira nagyon büszke vagyok, összetettben a 464 induló közül (C táv) 144. lett, korcsoportjában pedig az 56. helyezést érte el (első magyar) a 171 fő közül. Ő is nagyon elégedett volt az eredménnyel, kellőképpen el is fáradt a végére :-) A pályáról csak annyit, hogy gyönyörű helyeken vezetett, bár nem tudom, hogy a srácok mennyire tudták a tájat élvezni a sok-sok szint mellett. :-)
Az első szurkolási helyünkről ilyen kilátás tárult elénk (alattunk Hallstatt) - és persze ide nekünk is fel kellett tekerni :-)
verseny után, mögöttünk a Hallstatt-i tó
Vasárnap a verseny fáradalmait pihentük ki (inkább csak Szabi), így gyalogos, sétálós, kirándulós programot szerveztünk. Felvonóval felmentünk a Krippensteinre, ahol végre láthattam a Five Fingers nevű kilátóból a kilátást. (2008-ban sajnos egy fránya felhő ezt nem tette lehetővé.) Csodálatos!
Five Fingers - a nevét onnan kapta, hogy felülről olyan mint egy kéz széttárt ujjakkal
friss levegő, vakító kék és és néhol hó - legközelebb egy egész napot töltünk fenn, mivel innen kiválló túraútvonalakat lehet bejárni a hegygerincen
a csúcson ehhez hasonló nyugágyak vannak elszorva, hogy a fáradt túrista megpihenhessen, napozzon :-)
A felvonózás után az Ewige wand-ot szerettük volna megmutatni Szabinak, hisz ő még nem járt ezen a környéken és a tegnapi verseny útvonala sem erre haladt. Ez az útszakasz arról híres, hogy a Prédikálószék nevű hegy oldalábavájták, csodaszép kilátással a környékre.
A vasárnapi pihenés után hétfőn újra előszedtük a kerékpárokat és elkirándultunk Bad Ischlbe. Az út egy része a tó mellett halad, arra nagyon autók nem is járhatnak. A másik része pedig kerékpárúton vagy kisforgalmú úton. Az életben egyébként is igaz, de itt sokszorosan, hogy nemcsak a megérkezés, de az úton töltött időt is élvezni kell és ezen a környéken lehet is :-)
Utolsó napunkra, keddre tartogattuk a Hallstatti városnézést, képeslap feladást. Még mindig nagyon szép kis városka, nem csoda, ha a kínaiak le akarják másolni!:-)
Paulo Coelho Veronika meg akar halni című könyvét Szanazugról hazafelé a vonaton fejeztem be. Nagyon-nagyon tetszett! Veronikáról, egy fiatal lányról szól, aki öngyilkosságot kísérelt meg. Megmentik az életét, miután magához tér az orvos közli vele, hogy a szíve a gyógyszerek hatására annyira károsodott, hogy már csak pár napja van. Veronika ennek hatására átgondolja az életét...
Írta: Sofie Hozzászólások:0
Címkék: könyv
Értékelés: 0.00
Szombaton Tündérkével ellátogattunk Békéscsaba mellé a Kőrös partján fekvő Szanazugra. Itt rendezték meg a Békés megyeiek az V. nyári keresztszemes találkozót. A szervezés profi volt, az ellátás elsőosztályú. Én kivételesen nem hímeztem, hanem gyöngyöt fűztem. Tündérke tanított meg a virágköszörű elkészítésére. Köszönöm!
virágkoszorű - szeretném még más színekből is elkészíteni
Ha címszavakban szeretném összefoglalni a szombatot, akkor a következőkkel jellemezném: összeszokott, de befogadó csapat, kánikula, bogrács marhapörkölt, hímzés, gyöngyözés, beszélgetés, Kőrös, szalonnasütés, séta a gáton, csillagos ég. Ha lesz rá módom, akkor jövőre is elmegyek!
Az elmaradásom utolsó fejezete jön, hiszen azért az elmúlt másfél hónapban egy kicsit kreatívkodtam is.
Anyák napjára készült ez a kék swarovski medál, amely mintáját Tündérke tanította meg nekem (köszönöm!), de ezt már egyedül fűztem. Anyukám nagy örömére :-) A rózsaszín medált pedig kolléganőm kérésére készítettem.
A következő meglepetést Szabi kollégájának, Palinak készítettem, aki nagy zebra rajongó és nagyon megtetszett neki a zip-záros tartóka.
Mostanában úgy látszik főleg ajándékba alkotok, a hétvégén készült el ez a tornazsák, Andi barátnőm kisfiának, aki nemsokára óvodába megy, ahol a körte lesz a jele. Először készítettem ilyen szabásmintát, fejből. Nagyon örültem, hogy nem kellett egyszer se bontani, minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nekem nagyon tetszik! A körte applikáció filcből készült és két kis swarovski gyöngyöt varrtam rá, mint a körte magjait (az ötletet a neten láttam, de sajnos nem tudom a pontos forrást megjelölni).
Idén megint elkapott az olvasási szenvedély (persze ez más kreatívkodás rovására megy, hiszen a bicajon nem tudok olvasni), azóta elfogyasztottam pár könyvet, amelyről már beszámoltam itt is. Májusban lettem a boldog tualjdonosa egy Kindle 3 e-könyv olvasónak....azóta nincsen megállás :-) Nagyon szeretem azóta már hét könyvet olvastam el rajta, sorban a következőket.
Kérdezd meg Alízt - megrázó napló könyv. Egy 15 éves amerikai drogos lány naplója, amelyet egészen a haláláig ír.
Komfortos mennyország (Alice Sebold) - Ez sem egy vidám könyv, de én szeretek ezeken a történeteken is elgondolkozni. Susie egy fiatal lány, akit meggyilkolltak és a saját mennyországából figyeli tovább a családját és gyilkosát.
A fogorvos széke (Agatha Christie) - klasszikus, minden történet izgalmas és csak a végén derül ki a megoldás. Mindig élvezem.
Férjek és hazugságok (Susy McPhee) - fordulatos, izgalmas, megható regény. 10-es skálán 7-es osztályzatot adnék a könyvre.
A nyárhoz illő könnyedebb regényeket is olvastam, Fejős Éva három regényét, sorban: Bangkok tranzit, Hotel bali, Eper reggelire. Tetszettek, igazi tengerperti, nyaralós olvasmányok.
Most Jodi Picoult a Nővérem húga című. könyvét olvasom. A történet egy csontvelő donornak szánt 13 éves kislányról szól, aki bepereli a saját szüleit, hogy önrendelkezési jogot szerezzen saját teste felett. Kimondottan izgalmas, több szálon futó történet.
És a legutóbbi papír alapú könyv, ami a kezemben volt és még nem írtam róla: Bidnay Csaba és Simon Brigitta: Együtt külön utakon. Nagyon különleges könyv, ami igazából két történet. Brigi és Csaba a harmincas éveikben járó házaspár válaszút elé kerülnek az életükben és mindketten megvalósítják egy nagy álmukat. Brigi végigment a Caminón, 800 km-t gyalogolt, olvashatunk a fizikai és lelki útjáról is (naplóformában). Csaba pedig két keréken indult el Magyarországból Santiagóba. Sok helyen járt, ahol mi is és hasonló nehézségeket kellett neki is legyőznie (időjárás, terepviszonyok). Mindkét történet sok kérdésre választ ad.
Írta: Sofie Hozzászólások:5
Címkék: könyv
Értékelés: 0.00
